ISMERJE KICSIT MEG A CSILLAGVIRÁG VENDÉHÁZAT!

A Csillagvirág Vendégház egy 2007-ben újjáépített parasztház. A mostani épület helyén egy vályogból épült ház állt, amit sajnos megőrizni már nem lehetett, de igyekeztünk ugyanolyanra visszaépíteni, amilyennek a század elején épült. Az épület díszes oszlopokkal ékesített tornácos parasztház tágas szobákkal. Egy jómódú parasztcsalád háza volt.

Igyekeztünk a régi idők hangulatát árasztó falak között egy magas színvonalú, modern követelményeknek megfelelő mégis hagyományokat megőrző falusi szálláshelyet kialakítani. A berendezés új és a régi házból felújított bútorokból áll. A kialakítás során főleg természetes anyagokat használtunk, helyi köveket, fát, pamuttextileket stb.

A vendégház családbarát és a mozgáskorlátozott vendégek fogadására is fel van készülve.

A szállás két külön bejáratú apartmanrészből áll, három kedves szobával (mindegyikhez külön fürdőszoba van). A konyhákban sütő gáztűzhely, mikrohullámú sütő, kávéfőző és a szükséges edények, étkészlet áll rendelkezésre.

Alaprajz

  • Akik társaságban szeretnék jól érezni magukat, megtehetik ezt a kemencével ékesített társalgóban.
  • Akik ping-pongozni, játszani szeretnének a nagy közösségi helységet választhatják.
  • Akik a ház mögött elterülő völgyben szeretnének gyönyörködni szórakozás közben a teraszon találnak erre helyet.
  • Akinek pedig nagy a mozgásigénye, szabadban szeret sportolni vagy sütögetni, pihenni a nagy területű füves udvaron megtalálja számítását.


Parkolni az udvaron belül lehet. TV a társalgóban található.

Ágynemüt, törölközőt biztosítunk.

A ház a falu közepén található, hátsó részéről egy gyönyörű völgyre nyílik a kilátás. Egyszerre lehet élvezni a tiszta levegőt, a vidék nyújtotta csendet és nyugalmat.

Németül beszélünk, ahogy a falu nagy többsége is, ezen kívül angolul és franciául is.


Vendégházunk megfelel kisebb vállalati kirándulások, továbbképzések tartására is.

Ellátás: önellátás (az apartmanokban teljesen felszerelt konyha áll rendelkezésre).
Nagyobb csoportoknak teljes ellátást előzetes megbeszélés esetén tudunk biztosítani.



Üdülési csekket elfogadunk.